ŐSI GYÓGYMÓDOK

hagyományok az egészség megőrzésében a természettel harmóniában, mitológiai utalások, javas-aranyasszony praktikái, háziszerek

Néhány háziszer elkészítési receptúrája


Hagyma gyógylé

Vöröshagymát apróra vágunk, olajban aranybarnára dinszteljük, fél liter hideg vízzel felöntjük, és addig fõzzük, míg a hagyma teljesen áttetszõvé válik. Ezután kevés zöldséglevet öntünk hozzá, és jól összekeverjük. Leszûrés után az áttetszõ levet esszük. A Breuss-féle rákterápia része. Máj és epebajban szenvedõ rákos betegek inkább hasonlóképpen készült babhéjlevest fogyasszanak.

Hagymabor

Két fej apróra vágott hagymát és  egy marék köménymagot 10 napon át fél liter fehér borban érlelünk. Leszûrjük. Étkezés után egy likõröspohárnyit igyunk. Gyomorfekélyre.

Szójatej

Hozzávalók: 3 csésze sárga szójabab, 6 dl víz

A szójababot 12 órán át beáztatjuk, duzzadni hagyjuk. Leöntjük az áztatóvizet, jól átöblítjük. Minden egyes csészényi megdagadt szójababot kb. 2 csésze forró vízzel mixerben pürévé keverünk, ha kész nagy fazékba öntjük. Közepes lángon, állandó kevergetés közben felfõzzük. Vigyázzunk, hamar kifuthat! Ha felforrt, gyenge lángon 10-15 percig fõni hagyjuk. Pamutkendõn átszûrjük. Ha a massza kihûlt, jól kinyomkodjuk. A kész szójatej a fazékban van, ha jeges vízbe helyezve hirtelen lehûtjük, 4 napig eltartható hûtõszekrényben. Lásd még: Szójatermékek.

Almasavó

Almabort vízzel, tejjel egyenlõ részben összeöntünk és felmelegítjük. (nem fõzzük.) A melegítéskor egy túrószerû anyag válik ki, ekkor szitára, vagy szûrõre öntjük, a túró a szûrõn marad, A szüredékbõl 1-2 evõkanálnyit fogyasztunk köhögés, lepedékes nyelv, étvágytalanság esetén.

Lenmagpakolás

Lenmaglisztet forró vízzel vagy tejjel péppé fõzzük és lenvászon közé téve amilyen melegen csak bírjuk a beteg testrészre kötjük. Felhasználjuk kelések, furunkulus, stb. érlelésére, lágyítására, Epegörcsre.

Krumplipakolás

Héjában fõtt krumplit péppé nyomunk, egy kendõre kenjük. A gyulladt testrészre kötjük. Meleg kendõvel átkötjük, rögzítjük. 1 óra hosszat maradjon fenn. Szükség szerint ismételhetõ. Gégegyulladásra, tüdõgyulladásra, puffadásra, kelésekre.

Túrópakolás

Sovány túróhoz pár csepp ecetet és annyi tejet adunk, hogy kenhetõ legyen. Kenjük egy vászondarabra, a felhasználásnak megfelelõen. (Nyakra kisebb, mellkasra nagyobb) Tegyük fel a gyulladt, fájó testrészre. Folpackkal szigeteljük. Meleg ruhával rögzítsük, tartsuk melegen. Addig maradhat fenn, amíg a túró megszárad. Két nap múlva ismételhetõ, ha szükséges. Hörghurut, gégegyulladás.

Fejessaláta fõzet

Készítése: Hideg vízbe tesszük  a fejessalátát és félig lefedve kis lángon fõzzük 5 percig. Lefekvés elõtt egy pohárral iszunk a langyos fõzetbõl. Hörghurutra.

Citrombor

Zelenyák J.: „A citromlé borban fõzve hasat indít és kitûnõ izzasztó szer.”

Ürömbor

Fehér ürömfû, borsmenta, rozmaring, narancshéj, fahéj, szegfûszeg keverékét édes borban áztatjuk. Két-három napig érleljük, meleg helyen. Leszûrjük, üvegekbe töltjük.

Emésztésjavító, „gyomorkeserû”.

Rozmaringos zsályabor

30 g friss rozmaring- és 10g zsályalevelet leöntünk 1 liter száraz vörösborral, melyet elõzõleg majorannával, fahéjjal és korianderrel fûszereztünk. A keveréket egy hétig állni hagyjuk, majd reggel és délben egy pohárkányit mézzel fogyasztunk belõle. Alacsony vérnyomásra.

Idegbor

Szent Hildegárd receptje. Fél kávéscsészényi fehérbort kis edényben tûzön felforralunk, a kávés-csészében kevés hideg vizet tartunk készenlétben, a gyorsan forrósodó bor mellett állunk, és közvetlenül a forrás elõtt beleöntjük a hideg vizet. Rögtön levesszük a lángról, beleöntjük a kávés-csészébe és kortyolva megisszuk. Fogyasszuk, ha „bal lábbal keltünk fel”, ha reggel rossz a hangulatunk, ha nyomasztó álmok után ébredtünk, ha frontérzékenyek vagyunk, ha dühösek vagyunk az egész világra. Az idegekre való legjobb háziszer.

Prosztatabor

Szent Hildegárd receptje. Gilisztaûzõ varádics levelének levét borba kell önteni, annyit, hogy kellemes itallá váljék. Ebbõl naponta többször néhány kortyot kell fogyasztani hosszabb idõn keresztül.

Reumabor

Szent Hildegárd receptje. „ Ha mindenütt fáj, szaggat, igyál éhgyomorra, fõleg reggeli elõtt, de akár minden étkezés elõtt tiszta fodormentalevelet borban. Néhány napon át egy-egy kortyot. Majd tarts szünetet, amíg a hatása tart. (Kb. 2 evõkanálnyi összevágott fodormentalevél fél liter borban áztatva.) „

Mogyoróbor

A mogyoró bele megsütve vagy megtörve és kevés borban áztatva jó hatású hurutnál, náthánál. 5 deka tört vagy sült mogyorót 3-4 napig kell fél liter borban áztatni. Reggel kis pohárkával kell bevenni belõle. (Z.J.)

Mandulatej

1/4 csésze nyers mandula, 1 csésze hideg víz

A meghámozott mandulát (forró vízbe merítve könnyen lejön a héja) tegyük turmixgépbe, és 1 pohár hideg vízzel 2-3 percig mixeljük, amíg fehér tej lesz belõle. Szûrve ihatjuk. Így készül a szezámmagtej is. Nagyon finom, és rengeteg, könnyen felszívható kalciumot tartalmaz! Csontritkulásnál, növésben lévõ gyermekeknek , kismamáknak gyógyszer!

Mandulabor

Borban fõzve az összetört mandula gennyes sebeket, koszmót tisztít és szárít.

Karmelita szesz

Már 1611-ben gyógyszerként használták. Fõ alkotórésze a citromfû, mely az egész szervezetet védi a meteorológiai hatásoktól.

Csipetnyi citromfû levelet, izsópot, bazsalikomot, mentát és zsályát, valamint egy evõkanálnyi ánizst két liter pálinkában 20 napig kell  áztatni, majd leszûrni és gondosan lezárva tárolni. Naponta kétszer kb. 3 cl-t javallott fogyasztani, fõleg az idõjárási frontok idején.

Ánizslikõr

30 gr ánizsmagot összetörünk mozsárban és két héten keresztül 0,7 liter gabonapálinkában érleljük. A  készítményt  átszûrjük. Lehûlt  szirupot keverhetünk bele.  Hasmenés esetén 1-2 evõkanállal fo-gyasztunk belõle.

Csipkebogyólikõr

1 kg érett csikebogyót üveg, vagy zománcozott edényben áztassunk 14 napig 1 l alkoholban. Áztatás után leszûrjük, szitán átpasszírozzuk. Az így nyert pépes anyaghoz tetszés szerint szirupot adunk. Mivel nem fõztük, jól hasznosuló kivonatot kaptunk. 

Különösen jó hólyag- és vese-problémánál 1 kanálnyit bevenni.

Szirupok

A vadon termõ és termesztett gyümölcsökbõl készíthetõ. A gyümölcsöket összetörjük, elnyomkodjuk, és 15-20 fokon nem lezárva, csak befedve erjedni hagyjuk 3-6 napig, miközben többször összekeverjük. Ezután a mennyiségnek megfelelõen feleannyi cukorral szirupsûrûségüre befõzzük. A kész fõzetet átszûrjük, ruhán keresztül, akár többször is. A szirupokat hûvös helyen tartjuk.

Õszibarackszirup

Zelenyák János lekéri plébános receptje. „Az õszibarackot szeptember elsõ felében szedd le, törd össze magostul, pácold 24 óráig cserépedényben, facsard ki a levét és adj hozzá mézet vagy cukrot. Egy liter baracklébe fél deci méz adandó. Az így elkészített lé  egy évig is eltart. Mint gargali-záló szer jó hatású torokbajoknál;..”

Ibolyaszirup

1 dl vízzel leforrázunk 5 dg ibolyavirágot és gyökeret, 24 órai állás után leszûrjük, és a gyengén felmelegített szüredékben 15 dg cukrot feloldunk. Meghûléskor, köhögésnél vegyünk be kétóránként 1 evõkanálnyit, jó köptetõszer.

Kakukkfûszörp

10 dg kakukkfüvet 2 dl vízzel leforrázunk, húszpercnyi állás után leszûrjük. A szüredékhez 20-30 dg cukrot adunk és szirupsûrûségûre befõzzük. Szamárköhögés, tüdõgyulladás, gyomorhurut esetén fogyasztjuk.

Faeperlekvár

Az epret víz nélkül szétfõzzük egy lábasban, leszûrjük a levét, és annyi mézet adunk hozzá, hogy sûrû szirup legyen. Ebbõl a szirupból együnk torokgyulladás esetén.

Szénavirág borogatás

A mezõn található virágokat, füveket, leveleket használjuk fel. Elsõsorban fájdalomcsillapító hatása jelentõs. Szívesen alkalmazzák derékzsába kezelésére. Kedvelt virágainkkal töltsünk  meg egy megfelelõ méretû vászonzacskót. Öntsük le forrásban lévõ vízzel, és hagyjuk a vízben állni 10 percig. Utána nyomkodjuk ki belõle a vizet, és helyezzük az ápolandó testrészünkre a zacskót. (nyak, derék, stb.)

Szénapolyvafürdõ

Ezzel a kezeléssel az anyagcserét, a vérkeringést serkenthetjük, és a szervek fokozottabb életmûködését eredményezzük. A szénapolyva meleg pakolás felmelegít, megizzaszt, Csodálatos eredmény érhetõ el tüdõgyulladás, mellhártyagyulladás, petefészek- és méhgyulladás, köszvény, reuma, hólyag- és vesebántalmaknál. 5 liter vízhez veszünk 1 kg tiszta szénapolyvát és lefödött edényben lassú melegítéssel felfõzzük, vagy vászonzacskóba téve belelógatjuk a vízbe. A fõzetet a meleg fürdõvízhez adjuk, vagy ebbe mártott ruhával helyi borogatást végzünk.

 

Rövid botra támaszkodva, teljesen kétrét hajolva megy a skót az utcán.

- Reuma?

- Á! Eltört a botom.

Zabszalmafürdõ

Úgy készül, és ugyanarra jó, mint a szénapolyvafürdõ. 1 kg zabszalma 5 liter vízre.

Kovasav tartalma miatt erõsíti a kötõszövetet, ugyanakkor fájdalomcsillapító hatással bír.

A zabszalmafõzet meleg pakolása vese-, hólyag- és reumatikus bántalmaknál kitûnõ.

Ecetes-vizes göngyölés

Ott ajánljuk, ahol a testet a meghûlésekkel szemben kell megedzeni.

Fenyõfürdõ

Az összes fenyõfajta (vörös-, jegyenye-) rügyeibõl, ágacskáiból megfõzhetjük és a szüredéket a meleg fürdõhöz öntjük. Elsõsorban idegbántalmaknál, az idegek megnyugtatására és erõsítésére használjuk, hetenként 2-3-szor. Lazítja az izmokat, fokozza az anyagcserét.

A fenyõkivonat az erekre és az idegrendszerre van hatással, valamint felbecsülhetetlen mindenfajta reumatikus bántalomnál, általában bedörzsölõként alkalmazzák.

Körömvirág olaj

Egy alkalmas üveget megtöltünk friss, vagy szárított virággal, felöntjük meglangyosított olivaolajjal. Egy hétig érleljük, leszûrjük, hûvös helyen tároljuk. Bõrbetegségre, sebek kezelésére.

Ibolyaolaj

Üvegbe ibolyafüvet tesznek, felöntik olajjal (oliva-, napraforgó) bedugaszolják és 30 napon át napra teszik érlelni. Ezután megszûrik, és az így kapott olaj fejfájás elmulasztására, vagy lázas betegek bedörzsölésére használatos.

Sópaszta

A sót kevés vízzel sûrû pasztává keverjük, és a fájó izmokra tesszük. 10 perc múlva meleg vízzel lemossuk, szárazra dörzsöljük. Izomlázra.

 







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 93
Heti: 448
Havi: 2 422
Össz.: 626 176

Látogatottság növelés
Oldal: GYÓGYRECEPTÚRÁK
ŐSI GYÓGYMÓDOK - © 2008 - 2017 - javasasszony.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: kukoricacsutka tea - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »